Foglalj helyet. Kezdd el a mesét
szépen...
Az ember életében ritkán adódnak felemelő pillanatok, ritkán érezheti magát oly
csordultig gazdagnak szellemben és érzelemben, oly igazán az emberiséghez, felebarátaihoz
tartozónak, hogy azt mondhatná: állj meg idő és fordulj önmagadba, ne menj, ne
menj tovább…
Ilyen felemelő, katarzisos, időtlen pillanat volt, nemcsak az ünnepelt, hanem
mindnyájunk számára az, amikor a gimnázium évzáró ünnepélyén Oláh Imre igazgató
úr, tanár úr elbúcsúzott diákjaitól.
Minden forgatókönyvet felborítva, mintegy varázsütésre a zsúfolásig megtelt
nagyteremben egyszerre mindenki felállt, és vastapssal köszöntötte a távozó
igazgatót. Ebben a szűnni nem akaró tapsban szeretet volt, tisztelet,
nagyrabecsülés és hála, közel háromszáz diák őszinte elismerése egy olyan
embernek, akire mindig felnézhettek, akinek imponáló tudása, európai
szellemisége, igényes beszéde és öltözködése, szeretetre méltó személyisége
követendő példát nyújtott a számukra.
Tudjuk, hogy a legjobb pedagógia a személyes példamutatás.
Oláh Imre egyike a legjobb példamutatóknak.
Egy beszélgetésünk során elmondta, ő igazgatóként is arra büszke, hogy diákjai
közül sokan máig tanár úrnak szólítják.
De Oláh Imre nemcsak kiváló pedagógus, nagy építő is. Hat év alatt egy új
intézményt épített fel a régi, viharvert, sokat szidott helyén. Nem kövekből,
nem téglákból, nem habarcsból, de szellemből, igényességből, következetességből
és humánumból.
„Én félelemmentes iskolát akarok – hallottuk tőle oly gyakran – ahová a
gyerekek örömmel lépnek be minden reggel.”
És ma ez a szellemiség hatja át ezt az iskolát, amely szellemiség hatékonyan
társul a gazdag és modern, a német nyelv és a külkereskedelmi ismeretek
oktatására épülő pedagógiai programmal.
Hat év alatt ennek következtében jelentősen nőtt az oktatás színvonala,
megduplázódott a tanulólétszám, s megtépázódott hírnevét is lassan-lassan
visszanyerte az iskola.
Múlhatatlan érdemei vannak ebben a most távozó igazgatónak.
Oláh Imre sikerei csúcsán hagyja el az intézményt.
Mindnyájan – diákok, tanárok egyaránt – megpróbáltuk visszatartani őt:
maradjon, tanítson minket tovább, vezessen minket tovább, mi követjük őt…
Hajthatatlan volt.
Hat év nagy idő: nagy idő az intrikának, a rosszindulatnak, a megaláztatásnak.
Sorsuk ez ma az iskolaigazgatóknak ebben az országban. Sorsuk az állandó
szélmalomharc: az elkeseredett küzdelem az izmos butákkal, a nagyhatalmú
suk-sükölőkkel, a perc-emberkékkel, a packázó hivatalnokokkal.
Ő talán kevésbé viselte el mindezt. Nem volt rá felvértezve. S hogy ennek
ellenére mégis kiemelkedő sikereket ért el e hat év alatt, az tehetségének,
hivatástudatának és emberségének köszönhető.
Oláh tanár úr hivatását továbbra is folytatva szeptemberben a tanévet már a
Templom Téri Általános Iskolában kezdi meg. Ott, ahol kezdő tanár koromban
egyengette a pályámat. Ott, ahol a gyerekek majd ismét mindnyájan tanár úrnak
fogják szólítani. És ez őelőtte kedves lesz…
Oláh Imréről abban az emelkedett, időtlen pillanatban, amikor a gyerekek
vastapsa köszöntötte őt, József Attila Thomas Mannról írt verse jutott az
eszembe. Sokunk nevében, köszönetképpen hadd idézzem most ennek a versnek
befejező sorait:
„Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
s mind ember, mert ez egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
Fogarasy Attila
(Vörösvári Újság, 1999. július)
Az iskola egy olyan
szentély, amelyet tisztelni kell...
Beszélgetés Oláh Imrével
Oláh Imre Címzetes igazgató
2001. december 4-én vette át az Arany János Pedagógiai Díjat a Német
Nemzetiségi Gimnázium és Szakközépiskolában végzett kimagasló vezetői,
közösségi, hagyományőrző és fáradhatatlan nevelő-oktató munkája elismeréseként.
A díjat (oklevél, emlékplakett és egy jelképes összeg, nettó
Oláh Imre egy baranyai sváb faluban nevelkedett, 1961-ben Komlón érettségizett,
majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta tanulmányait
orosz-német szakon. Egy évet tanított a szekszárdi Garay János Gimnáziumban,
majd 1968-tól Pilisvörös-váron folytatta pedagógiai tevékenységét. Kezdetben a
Templom téri Általános Iskolában, majd a gimnáziumban tanított oroszt, németet
és egy évig angolt is.
- Kedves tanár úr, mit jelentett
az Ön számára ez a kitüntetés?
- Számomra meglepetés volt, hogy az önkormányzat felterjesztett a díjra, hiszen
a "Pilisvörösvárért Emlékérem", melyet október 23-án vehettem át, már
jelentett annyit, hogy a város elismeri munkámat. Az Arany János Pedagógiai Díj
számomra a pedagógiai pályafutásom megkoronázását jelenti. Szívesen vettem ezt
a gesztust, és úgy érzem, hogy az önkormányzat odafigyel az iskolákra, és az
arra érdemes tanárokra. Egy ilyen kitüntetés emberileg, szakmailag és
erkölcsileg hitet és elismerést jelent, és reményt, hogy a pedagógusok
elismerése és megbecsülése egyre nő.
-1993-tól 1999-ig volt a
gimnázium igazgatója. Úgy érzi, hogy ez az a tevékenység, amivel ezt a díjat
kiérdemelte?
- A kitüntetés bizonyára főleg ennek a 6 évnek az elismerése, de sok olyan
dolog történt az iskolánkban, amelyekben elsőként szerepeltem. Csak néhány
példát említve: a diákok felkészítése a nyelvvizsgára, a tanulmányi versenyeken
való részvétel, az angoloktatás elindítása. Igazgatóságom alatt lett a nemzetiségi
nyelv az oktatás nyelve. Egy szerkezeti-szervezeti átalakításnak köszönhetően
nőtt a minőségi tanulói létszám, és a gimnázium országos besorolása is sokkal
jobb lett. 1992. május 2-án volt az alapkőletétel, mellyel együtt megkezdődött
az iskola teljes bővítése, és az építkezések nagy része a vezetésem alatt
történt.
- Bizonyára voltak pedagógiai
pályája során rosszabb és jobb időszakai...
- A diákjaim az életemben mindig fontos szerepet töltöttek be. Rengeteg kedves
tanítványom volt. Mindezek ellenére a 6 év igazgatás volt életem
legcsodálatosabb időszaka. Számomra egy igazi megmérettetés volt, komoly
kihívásokkal, melyeknek úgy érzem megfeleltem. Mindez nevezhető személyes
sikernek is, de a közvetlen munkatársaim sikere is. Elismerés illeti azon kollégáimat,
akik az 'építő' munkában részt vettek! Igazgatóságom alatt egyetlen kellemetlen
év volt, 1996, amikor az iskola a 6 osztályos gimnáziumot vezette be. Ekkor
elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e tovább küzdenem azért, hogy az intézmény
fejlődése biztosítva legyen.
- Többen meglepődtek, amikor
1999-ben lemondott az igazgatóságról és visszament a Templom téri Általános
Iskolába német nyelvet tanítani.
- Bár lemondásomban egy személyes tragédiának is szerepe volt, úgy érzem, hogy
egyfajta feladatra szerződtem. A célom az volt, hogy a gimnáziumból egy erős
középiskolát csináljak, melyet utódomnak kell új lendülettel folytatni. Azzal,
hogy nyugdíjazásomig viszszatértem az általános iskolába, példát akartam
mutatni a majdan hasonló helyzetbe kerülő kollégáimnak. Az intézmény vezetése
embert próbáló feladat egy meghatározott időre. Tudni kell úgy visszavonulni,
hogy az ember nem veszít presztízséből.
A jövőben is szeretnék hasznos és aktív maradni. Gyakran fordítok, tolmácsolok
és tagja vagyok a Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatóságának.
- Mit üzen pedagógus
kollégáinak?
- Mindig elegánsan felöltözve mentem be az iskolába, mintha ünnep lenne. Az
iskola számomra egy olyan szentély, melyet tisztelni kell. A pedagógusnak
rendkívül jó szakmai tudással kell rendelkeznie, de emellett a megjelenés már
rendező elv. Egy jó pedagógus mindig következetes, lenyújtja a gyerekért a
kezét, és magához emeli. A diákban mindig azt kutatja, amit tud, nem pedig azt,
amit nem tud.
- Köszönöm szépen a
beszélgetést!
Sax Ibolya
(Vörösvári Újság, 2002. január)
Oláh
Imre
Oláh Imre városunk egyik legmegbecsültebb pedagógusa. Mindig tanár volt és
maradt, az igazgatóság – bár életének csúcspontja volt – csak egy vállalt
feladat volt a számára. Bár sikeres pedagógus, egy beszélgetésben bevallotta,
úgy érzi, műszaki pályán még többet tudott volna elérni, ha eredeti szándéka
szerint megkezdi tanulmányait a pécsi Zipernowsky Károly Gépipari Technikumban.
Biztosan kiváló műszaki mérnök vált volna belőle.
Így viszont pedagógiai munkája, embersége, széles műveltsége, magas intelligenciája és vezetői erényei a mi iskolánk szellemi vagyonát gyarapította.
Oláh Imre 1983-ban került az iskolába német–orosz szakos tanárként. Szaktanárként igen sokat tett a németoktatás színvonalának magasabb szintre hozásáért. 1992 szeptemberében lett igazgatóhelyettes. 1993. július 1-jén megbízzák az iskola vezetésével. 1994-ben az önkormányzat pályázatot ír ki az igazgatói állásra, amelyet elnyer. 1994. június 1-jétől 1999. június 30-ig áll az intézmény élén. Igazgatósága alatt éli meg a gimnázium történetének egyik legsikeresebb korszakát. A diákok létszáma folyamatosan emelkedik, s nő az oktatás színvonala és az iskola népszerűsége. Bevezetik a hatosztályos képzést. Átadják a Bildungszentrum II. (rendezvényterem) és III. (aula) ütemét, majd az új kollégiumot. 1999-ben az egész tantestület marasztalja, hogy vállalja az újabb ciklusra is az igazgatóságot, ő hajthatatlan. A csúcson kell abbahagyni – mondja bölcsen.
Oláh Imre így vall pedagógiai pályájáról, az iskolánkban eltöltött évekről:
Végig jól éreztem magam a pályámon. Sikeres tanár voltam. De úgy éreztem, van még mit kihozni magamból. Ezért pályáztam meg az igazgatóságot.
Némettanárként érkeztem ide, s szerénység nélkül mondhatom, szakterületemen jelentős eredményeket értem el. 1983-ban a gimnáziumban heti 3 órában tanították a német nyelvet. Ez a nyelvoktatás akkor komoly értékeket nem tudott felmutatni. Az én szaktanári tevékenységem indította el a fejlődést. Ez egybeesett azzal, hogy akkoriban, a rendszerváltás közelében már új szelek kezdtek fújdogálni. A bajor kormány ez idő tájt kezdett különös figyelmet fordítani a magyarországi német nemzetiség helyzetére. Úgy tapasztalták, hogy rendkívül alacsony színvonalú volt a németoktatás, és szerettek volna változtatni ezen a helyzeten.
A helyi önkormányzat szintén lépéseket tett a német nyelvi oktatás megerősítéséért, és ennek érdekében felvették a kapcsolatot az országos német önkormányzattal.
Korábban már volt arról szó, hogy Vörösváron német iskolacentrum épüljön – ám azonban végül is Baján valósult meg. Az országos önkormányzat ennek ellentételezéseként támogatta egy vörösvári képzési centrum építésének gondolatát. E törekvések találkozásának eredménye a Német Nemzetiségi Képzési Központ létrejötte.
Igazgatóságom hat éve alatt az építkezés majd minden fázisát átéltem, ez hallatlan nagy megterhelést jelentett. Együtt éltünk az építkezéssel: a munkások az állványzaton dolgoztak, miközben folyt az óra.
De nemcsak az épület újult meg, hanem oktatási struktúránk is. 1992-től vezettük be a nemzetiségi oktatási csomagot. A németórák száma heti 5-re nőtt, s a földrajz és a történelem szaktárgyakat is német nyelven oktattuk.
Mindezek mellett bevezettük az angol nyelv oktatását is.
1994-ben és 1995-ben 0. évfolyamot indítottunk. Szűklátókörűség volt, hogy tovább nem engedték. Nem a helyi önkormányzat vágta el, hanem a minisztérium. Úgy gondolták, hogy olyan településen, ahol nemzetiségi lakosság él, fölösleges a 0. évfolyam.
Tudom, hogy 1999-ben a tantestület csalódott bennem, amiért nem pályáztam meg az igazgatóságot. De én úgy érzem mindent véghez vittem, amit akartam. Ez a hat év volt a legszebb, legsikeresebb szakasza életemnek. Ez volt pályafutásom koronája. Jókor mondtam azt, hogy vége. Azt gondoltam, aki többre képes, próbálja meg tovább csinálni. Példát szerettem volna adni: hogy kell abbahagyni. Mindebben szerepet játszott feleségem halála is. Egy kicsit megharagudtam az iskolára, mert iskolai elfoglaltságom miatt, úgy érzem, nem tudtam vele eleget törődni. Akkor, amikor nagy szüksége lett volna rám.
Fogarasy Attila
(A gimnázium évkönyve, 2003)
SHOWDERPARTI
DIRIPORT
Showder: Első kérdésünk: hol
született az igazgató úr?
Diri: Egy alföldi kis faluban; Szentpéterszegnek hívják, és Bihar megyében
található.
Showder: Hol végezte a tanulmányait?
Diri: Az általános iskolai tanulmányaimat Baranya megyében, Mekényesen
végeztem. Középiskolai tanulmányaimat pedig Komlón.
Showder: Van valamilyen emlékezetes diákcsínye?
Diri (sejtelmesen mosolyogva): Egyszer például egy kirándulás alkalmával
néhányan úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne elmenni egy kicsit messzebbre.
Elszakadtunk a többiektől, és amikor ők visszaindultak az iskolába, bottal
üthették a nyomunkat.
Showder: Van valamilyen emlékezetes élménye a diákszerelemmel kapcsolatban is?
Diri (egy kicsit zavarban): Van! Persze, hogy van! Miért ne lenne? Ha az ember
fiatal, akkor fülig szerelmes. Mindig! De vannak csalódásaim is.
Showder: Mik voltak a kedvenc tantárgyai?
Diri: Nagyon szerettem – ma is nagyon szeretem – a magyar irodalmat, a
földrajzot és a történelmet. Középiskolában inkább a nyelvek felé
orientálódtam, szerettem a fizikát, a földrajzot, a történelmet és a matematikát
is.
Showder: Milyen nyelven tanult a németen kívül?
Diri: A középiskolában kezdtem el az oroszt tanulni, mert nálunk az
általánosban nem volt rá lehetőség. Ebben az időben kezdtem el foglalkozni a
hollanddal, az angollal és a szláv nyelvekkel.
Showder: Ezeket hasznosította is?
Diri: Igen, természetesen, de az egyetemen főleg a német és az orosz volt a
szakom. Ezekből a nyelvekből rengeteg fordítást végeztem. Barátoknak is,
természetesen, ha megkértek. Angolból és a szláv nyelvekből is fordítottam.
Showder: Hol végzett az igazgató úr?
Diri: Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen.
Showder: Milyen volt pályafutásának első napja?
Diri: Pályafutásom első napja roppant kínos volt. A mai napig nem felejtettem
el. Szekszárdon, a Garay Gimnáziumban töltöttem (szenvedtem) el az első napot.
Négyen voltunk kezdő, fiatal tanárok. Köztudott, hogy a Garay Gimnázium már
akkor is hatalmas tantestülettel működött. Amikor kitárult a tanári szoba
ajtaja, nyolcvan szempár szegeződött ránk, és mi, kezdő „mazsolák” nem tudtuk,
hogy mit kell tennünk, kihez forduljunk. Ott álltunk, és az egész napomra
rányomta a bélyegét ez a lehetetlen helyzet.
Showder: Milyen tanárnak tartja magát?
Diri: Érdekes kérdés. Ezen még nem gondolkoztam. Azt hiszem, következetes vagyok.
Ez egy bizonyos szigort is jelent, de azért engedékeny vagyok. Képletesen
szólva: szeretek kéz a kézben munkálkodni a gyerekekkel.
Showder: Milyen érzés igazgatónak lenni?
Diri: Jó is, meg rossz is. Talán jó azért, mert segíteni tudok és szolgálni; az
ismereteimet, tapasztalataimat mások érdekében fejthetem ki. Rossz azért, mert
sok-sok olyan dolog van, ami nem rajtam, nem az én munkámon, nem az én
tevékenységemen múlik. Ezek kimenetelét nem tudom befolyásolni, és ez engem
sokszor zavar.
Showder: Mi az, amiben abszolút tehetségesnek, illetve tehetségtelennek érzi
magát?
Diri: Tehetségesnek érzem magam abban, hogy megfogalmazzam mindazt, amit tenni
szeretnék. Tehetségtelennek abban, hogy ezt meg is tudjam valósítani.
Showder: Ki a példaképe?
Diri: Azok az emberek, akik rendkívüli teljesítőképességgel egy meghatározott
cél érdekében dolgoznak. Az életüket teszik fel érte.
Showder: Mi az, amit a legkevésbé szeret?
Diri: Az emberi butaságot, az emberi értetlenséget. Nem szeretem, ha valaki egy
másik ember elé, vagy fölé helyezi magát.
Showder: Mi volt élete legnagyobb élménye?
Diri: Ha megéltem volna a mai értelmes eszemmel, akkor az, hogy megszülettem. A
másik pedig az, amikor felfedeztem, hogy nekem is van küldetésem, feladatom
ezen a világon. És én ezeknek a feladatoknak meg tudok felelni.
Showder: Ha tehetné, mit csinálna másképp az életében?
Diri: Egyetlenegy dolgot. Folytatnám azt az utat, amit 1956-ban abba kellett
hagynom, az ismert események miatt. Ez azt jelenti, hogy akkor ma nem ülnék itt.
Showder: Ki a kedvenc politikusa?
Diri: Nem tudnék nevet mondani, mert már visszahúzódom a politikától.
Showder: Ha egy jó tündér teljesítené három kívánságát, mit kívánna?
Diri: Azt hiszem, az első lenne, hogy reggel akkor keljek föl, amikor tetszik.
A második talán az, hogy az emberek mindig mosolyogjanak, és boldogok legyenek.
A harmadik pedig az, ha a világ ilyen lett, akkor én azt minél tovább
élvezhessem.
Showder: Ha váratlanul megnyerné a lottón a főnyereményt, mire költené rengeteg
pénzt?
Diri: Ezen még nem gondolkodtam. Talán keresnék egy olyan lehetőséget, amivel
másokat tudnék segíteni.
Showder: Ha most tehetné, hova utazna szívesen?
Diri: Egy olyan gyalogutat szerveznék, amely – egy gyöngysorhoz hasonlóan –
sok-sok települést fűzne föl a Hortobágy peremén. Ebbe beletartozna a
szülőfalum is.
Showder: Sportolt, vagy esetleg sportol-e valamit?
Diri: Igen, sportoltam, valamikor atletizáltam és fociztam, mint a legtöbb fiú.
Ma inkább arra törekszem, hogy a kondíciómat megőrizzem. Súlyt emelek, és olyan
gyakorlatokat végzek, amelyek nem nagyon terhelnek meg, és az én koromban
elvégezhetők.
Showder: Mennyi időt fordít testedzésre?
Diri: Ez változó. Ha van időm, akkornapi 20-30 percet. Heti átlagban több órát.
Showder: Van valami hobbija?
Diri: Igen, nagyon szeretek a kertemmel foglalkozni.
Showder: Mit tesz a környezetszennyezés ellen?
Diri: Nem dohányzom. Ez nagyon fontos, mert így nem szennyezem közvetlen
környezetem. Fontosnak tartanám, hogy a környezetvédelmet iskolákban oktassák.
És ah ez az idő eljön, akkor én támogatni fogom ezt.
Showder: Milyen könyveket olvas szabad idejében?
Diri: Általában szakkönyveket olvasok. Az az igazság, hogy az utóbbi időben
kevesebb szépirodalmi mű kerül a kezembe. Ha igen, akkor az az orosz vagy a német
irodalom remekei közé tartozik. Mostanában gyakran olvasom a Szentírást.
Showder: Hisz a természetfölötti dolgokban?
Diri: Hiszek is, meg nem is! Vannak olyan jelenségek, amelyeket az ember
racionálisan nem tud felfogni, nem tud megérteni, nincs magyarázata. Ezeknek a
dolgoknak az eredetét nem az észben, nem a rációban kell keresni, hanem valami
másban. Ezt talán egyesek úgy fogalmaznák meg, hogy van egy olyan filozófia,
amely kilép a földi keretekből, és egy általános érvényű univerzális értéket
mutat és takar. Én nem megyek ilyen messze, én azt mondom, hogy van egy
általános érték, amely szerint én ma már irányítom és szervezem az életem. Ez a
református hitem.
Showder: Akkor egy „racionális”, tudományos jellegű kérdés következik. Ön
szerint mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
Diri (nevetve): Valóban tudományos jellegű a kérdés! Azt hiszem, aki ezt
megnyugtatóan meg tudná fejteni, az azt is tudná, hogy hogyan lehet a tű fokán
átjuttatni egy elefántot.
Showder: Ha már a tyúknál és a tojásnál tartunk: mi a kedvenc étele? Meg is
tudja főzni?
Diri: Az egyszerű ételeket szeretem. Kedvencem a házi krumplileves kolbásszal.
Meg is tudom főzni.
Showder: Végez valamilyen házimunkát? Ki vasalja az ingeit?
Diri: Szoktam házimunkát végezni, vasalni is tudok, bár nem szeretek. Viszont a
mosás a háztartásban az én feladatom. Néha még mosogatok is.
Showder: Milyen fogkrémet használ, és milyen meggondolásból?
Diri: Colgate-et, mert ez biztosítja azokat a higiéniai feltételeket, amiket én
fontosnak tartok.
Showder: Van valamilyen rossz szokása?
Diri: Van, vannak. Nem szeretek reggelenként cipőt pucolni, pedig ez fontos a
megjelenéshez. A másik pedig az, hogy amikor azt mondom magamban, hogy most már
a legjobban szeretett ételek utolsó falatját nem kellene lenyelnem, bizony
lenyelem.
Showder: Apropó, cipők! Az igazgató úrnak is van váltócipője?
Diri: Van váltócipőm. Általában a téli időszakban szeretem használni. Nyilván
ennek megvan az oka.
Showder: Utolsó kérdésünk: Kit ajánlana következő riportalanyunknak?
Diri (rövid gondolkodás után): A Józsa tanárnőt.
Showder: Köszönjük az interjút.
Csík Katalin, Kasza Tímea, Petrovics Nóra
(Showder, 1994. október)